Termékek / Futárzsákok / Messenger Futárzsák
Messenger Futárzsák
Klasszikus egyvállas futárzsákunk, multifunkcionális felhasználásra.
24 000 HUF

Amikor megterveztük a bagaboo első futárzsákját, a kerékpáros futár múlt tapasztalatait is figyelembe vettük.
Minden heveder, varrás, rögzítő olyan helyen van, hogy a legpraktikusabb legyen használni, ugyanakkor bírja azt az extrém igénybevételt, amit a napi futármunka jelent.

A futárzsákon egy eső ellen védő részt is találsz – ez a megemelt rész a külső zseb felett. Amikor lezárod a táska előlapját, ez a réteg teljesen elzárja az esővíz útját a táska sarkainál, így nem fordulhat elő, hogy beszivárog a víz a táskádba. Ha pedig nagyon telepakolod a zsákodat, az esővédő segít ebben, tulajdonképpen egyfajta magasítónak használhatod, megnövelve ezzel a zsák űrtartalmát.

A futárzsákban 6 zsebet találsz – belül két kisebb, felülről nyitottat, és egy nagyobbat, ami tépőzárral zárható. A belső zsebek egy hálószerű, lyukacsos anyagból készülnek, így láthatod, melyikben éppen mi van. A külső oldalon, a táska előlapját felnyitva férsz hozzá egy nagyobb és egy kisebb cipzáras zsebhez, illetve van itt még egy felülről nyitott rekesz is, ahol egy tolltartót is kialakítottunk. Természetesen opcióként választhatóak további zsebek is a táskához.

A táska alsó részére (ami a legjobban látható hátulról, amikor biciklizel) fényvisszaverő csíkot varrunk, és találsz itt egy kis fület is, amire a villogót tudod felcsiptetni. Találsz még egy kereszthevedert a táskán, ami a vállpántot köti össze a táska egyik sarkával – ezt becsatolva és meghúzva nem tud a táska a válladon keresztbefordulni, illetve elmozdulni.

 

TÁSKA ANYAGA
 
CORDURA® anyagot használunk a táskáink küső rétegeként. Ebből készülnek a katonai ruházatok, felszerelések is. UV-álló, nagy kopásállóságú, impregnált anyag. A belső réteg vízálló ponyvából készül. A nagyobb táskák vastagabb teherautóponyvával vannak bélelve, a kisebbek pedig egy vékonyabb, jobban gyűrhető, könnyebb ponyvából. A futárzsákon a belső és a külső réteget külön varrjuk meg, és csak az lehajtós résznél illesztjük őket össze, tehát a belső réteg ‘lebeg’ a táska belsejében – így nem tud beszivárogni az esővíz a varrásokon keresztül. Táskáink vállpántja biztonsági öv hevederből készül. A fényvissszaverő csíkok a 3M-től jönnek, a cipzárak és tépőzárak az YKK termékei. Műanyag kellék és csat beszállítónk a Duraflex és az YKK.
A táska CORDURA® külső és ponyva belső rétegből készül – ezáltal egy könnyű, mégis erős és strapabíró táskád lesz.Fényvisszaverő csík és lámpatartó is van a táska alján a jobb láthatóság érdekében.

ZSEBEK

 

A futárzsákban 6 zsebet találsz – belül két kisebb, felülről nyitottat, és egy nagyobbat, ami tépőzárral zárható.A külső oldalon, a táska előlapját felnyitva férsz hozzá egy nagyobb és egy kisebb cipzáras zsebhez, illetve van itt még egy felülről nyitott rekesz is, ahol egy tolltartót is kialakítottunk. Természetesen opcióként választhatóak további zsebek is a táskához. A futárzsákon egy eső ellen védő részt is találsz – ez a megemelt rész a külső zseb felett.

VÁLLPÁNT

 

A táska vállpántja szivacsozott, ide a szivacsos részre telefontartót és CB-tartót is rögzíthetsz. A vállpánt állítható, két D-gyűrű segítségével tudod akár bicajozás közben is, egy kézzel szabályozni, mennyire húzod fel a hátadon. Továbbá a vállpánt megfordítható, tehát eldöntheted, a bal- vagy a jobb válladon szeretnéd hordani. A heveder biztonsági övből készül, ez egy nagyon sok szálból szőtt, erős heveder, ami a legjobban bírja a sok-sok állítgatást.

RENDELHETŐ EXTRÁK

Szivacsos zseb: praktikus, ha nehéz vagy sarkos tárgyakat cipelsz. A szivacs a csomag és a hátad között helyezkedik el, még kényelmesebbé téve így a táskádat.

Kihajtós zseb: ez egy kicsi lengőzseb a táska belsejében.

Alsó összehúzó hevederek: ezzel a két hevederrel összehúzhatod a táska alját, ha éppen nincs tele. 

Titkos zseb: ezt csak te fogod tudni, hol van.

Laptoptartó zseb: ha megadod a laptopod pontos méreteit, készítünk neked egy laptoptartó tokot. 

Lakattartó heveder: ez egy olyan, állítható heveder, amibe az U-lakatodat tudod becsúsztatni felülről. 

Kulcstartó karabíner

Extra fényvisszaverő csíkok: két plusz fényvisszaverő csík 

Csatok a külső zseb két oldalán: ezekre a csatokra felrögzítheted a táska fedlapját lezáró hevedereket, amikor nincsenek használatban.

Légáteresztő hátszivacs: Ezt egy speciális anyagból készítjük el, ami levegőzni engedi a hátadat a táska alatt is.

Élettartam Garancia

A Bagaboo-nál mi annyira elkötelezettek vagyunk termékeink minősége iránt, hogy cégünk összes termékére életre szóló garanciát vállalunk.

Ha esetleg nem vagy elégedett a termékkel amikor megkaptad azt, vagy nem a várt módon működik, esetleg sérült, küldd vissza csere, javítás vagy visszatérítés céljából.

Termékeink minőségével és tartósságával építettük hírnevünket. Élettartam-garanciánk minden termékünkre kiterjed, a gyártási anyag- és gyártási hibáktól kezdve a hevedereken és csattjainkon át a teljes táskára és annak élettartamára. Egyszerű példa; amennyiben évek múlva az egyik csatt vagy heveder, vagy akár mindkettő elfáradna, mi kicseréljük az elfáradt vagy elkopott alkatrészeket. Egy dolgod van, írj nekünk majd küldd vissza a terméket.

Az élettartam garancia nem terjed ki a normál kopásból, balesetekből, vagy nem szabványos használatból eredő károkra.

Mérettáblázat

XS – 45/32/24/17cm, kb. 13 liter
S – 51/35/26/22cm, kb. 20 liter
M – 58/37/28/24cm, kb. 25 liter
L – 64/38/29/26cm, kb. 29 liter
XL – 74/42/33/31cm, kb. 43 liter

Hírlevél feliratkozás